Esztelnek az egykori Kézdiszék, a mai Kovászna megye északkeleti sarkában fekszik a Keleti-Kárpátok hegylábánál, alsó része sík területen, felső fele szűk erdős völgyben.
Esztelnek nevét a szlávoktól örökölte, és csak következtetni lehet arra, hogy legelős, pásztoros, majoros helyet jelenthet. Az azonban bizonyos, hogy neve és fekvése is egykori szláv településre utal.
A székely betelepítés előtt ugyanis elszórtan, a hegylábvonulatokban szláv telepek voltak. Ezt igazolják a máig is fennálló szláv nevek az egykori Kézdiszéken: Polyán, Dálnok, Gelence stb. A szlávok azért húzódtak a rejtett völgyekbe, hegyaljakba, hogy ne essenek a hadi utak közelébe. Így védték magukat, hiszen kevesen voltak, és mint Benedek Fidél atya Esztelnek műemlékeiről szóló írásában megjegyzi: a szláv nem is olyan harcos nép. Kézdiszékre, így Esztelnekre is a székelyek betelepítéssel érkeztek a 13. század elején a belső-székelyföldi településekről, amelyek a Székelyudvarhely—Marosvásárhely—Medgyes háromszögében feküdtek.
A székelyek betelepítése egyrészt azért történt, mert ez a határszéli terület gyéren lakott volt, és a központi hatalom be akarta népesíteni. Másrészt a betelepítést királyi telepítési rendelkezés hozta magával. II. Endre (András) király diplomája (Andreanum, 1224) a Szászföld határát úgy jelölte ki, hogy ez belenyúlt az akkori székely településekbe is, mivel keleti határát Barót képezte. A területbe eső székelyeket a szászoknak adott területekről kitelepítették, egyik részük itt telepedett meg Kézdiszéken. A Kézd nevet magukkal hozták Segesvár közeléből, Szászkézd vidékéről.
Így kerültek a székelyek Esztelnek községbe is, ahol a kis számú szláv népességet magukba olvasztották, a szláv helynevet azonban átvették és megtartották.
Az ősi falu az erdős völgyben, az Esztelnek patak mentén húzódott. 1332-ben a pápai dézsmák nyilvántartásában Iskulnuk néven szerepelt.
Esztelnek lakossága a történelem folyamán, határőr-katonai szolgálatot teljesített. 1807-ben Esztelneken 44 jobbágy és zsellér élt, 20 birtokos szolgálatában. A 17-18. században a jobbágy és zsellérsorban élők szokás szerint uruknak hetente 1-2 napot dolgoztak marhával vagy gyalogszekérrel. A XX. század első évtizedeiben az esztelnekiek életét jelentősen megváltoztatták a közbirtokossági erdők és legelők. Ezek járultak hozzá a létfenntartás alapjainak biztosításához, amit az állattartás és a földművelés egészített ki.
1904-ben létesült az első fűrészgyár, majd még kettőt építettek. Az addig állattartó gazdák áttértek a fuvarozásra. A földművelés szerényebb körülmények között zajlott, a rossz minőségű termőföldek és fejletlen eszközök miatt.
Az 1900-as évek elején kezdett teret hódítani az iparosodás. A hajdan központi szerepet betöltő falu lakói, nehéz életkörülményekkel küszködtek. A lassú, de fokozatos átalakulás és fejlődés valamint a ferences papok tanítása, újítása pozitívan hatott a lakosság életszemléletére és mindennapi életére is. Gyökeres változás 1945 után következett be. 1948-ban államosították, majd felszámolták a fűrészgyárakat, 1953-ban megalakult a társas gazdaság, 62-ben a mezőgazdasági termelőszövetkezet. Ugyanebben az évben villamosították a falut és megnyitották az orvosi rendelőt.
Az 1968-as megyésítéskor a falu hátrányos helyzetbe került, megszűnt a közigazgatási-központ szerepe, a 8 km-re fekvő Kézdiszentkereszthez csatolták. Az igazi fellendülés 1989 után következett be, nagy hatással bírt a falu életére az 1992-ben létesített nadrággyár. A falu lakosságának jelentős része itt dolgozik.
A település valamint a hozzá tartozó Kurtapatak és Gyertyános, 2005 decemberében Esztelnek községként újra visszakapta önálló státusát.
Esztelneken még most sem merül ki az építészeti műemlékek sora, a látogatónak feltétlenül meg kell néznie a Szacsvay házat is.
A faház 1702-ben épült fenyőrönkökből, Szacsvay Ferenc építette. Az építészeti emlék, a híres Szacsvay család fészke volt. Az ősi házban ma Köntczey József nyugalmazott agrármérnök él, aki félő gonddal őrzi ősei hagyatékát. Köntzey jelenleg az 1993 márciusában létrehozott Szacsvay János Alapítvány elnökeként tevékenykedik. Gondozza az ősi házat, melynek pincéjében kezdték el a lőporgyártást Szacsvay Jánosék. Az ő emlékére állították az emlékművet ezen a telken. A 306 éves öreg ház mestergerendájának feliratában az 1702 évszám mélyített faragású grafikai jele választja el Francis Szacsvai és Kata Sükösd nevét. A tornácos gerendaház tetőgerince hajlott, zsindelyfedél borítja. A házat az 1960-as években nyilvánították műemléképületnek.
A falu északi felében az Esztelnek patak partján van egy kút, amelyet Jézus kútnak neveznek, a falu leghíresebb forrása, a középkorban búcsújáró hely volt. A helyiek gondosan kirakták kővel, mindössze másfél méter mély. A kút gémes ága kristálytiszta vizében nézegeti magát.
Megtisztelő nevét azért kapta mert a nép gyógyhatást tulajdonít neki, úgy tartották, hogy megszünteti a fejfájást és szédülést. A természet jótékony adományát, szívesen párosították az Úr ajándékával. Az idős emberek elmondása szerint a kút vize a legnagyobb szárazságban sem apadt el, még akkor sem mikor felső Esztelnek népe onnan hordta a vizet, az 1946-os szárazság idején, mivel a falu kútjai kiszáradtak. Régebben egy imola, vagyis kápolna állt mellette, írott történet nincs róla, a falu azonban úgy tartja, hogy szent ez a hely. A kápolna helyét kereszt jelzi, amit György Hugó ferences barát állított 1978-ban.
Esztelnek nemcsak műemlékeire, híres szülötteire is méltán büszke. A Szacsvayiak mellett itt született Nagy Mózes, az évszámot pontosan nem ismeri az utókor, a feltételezések szerint 1630 körül. 15 éves koráig szülőfalujában nevelkedett, valószínűleg a ferenceseknél tanult, majd Nagyszombatra került. 28 éves korában Bécsben szentelték pappá. Hazatérése reménytelennek tűnt, így az ifjú pap misszionárius munkát vállalt, a törököktől megszállt Dunántúlon. Vasváron és Nagykanizsa környékén volt plébános, 25 egyházközségben látta el a papi teendőket. 1647-ben engedélyt kapott György Esztergomi érsektől, hogy hazatérjen, azzal a megbízással, hogy vezesse a Szentföldi plébániákat. Hívei körében nagy szeretetnek és megbecsülésnek örvendett.
Egész életét a katolikus hit megerősítésére tette fel. Éleslátásával nagyon gyorsan rájött arra, hogy sürgősen iskolára van szükség mégpedig olyanra, ahonnan papok kerülnek ki, 1680-ban iskolát alapított, melynek vezetését olasz származású mesteratyák végezték, de mellettük világi tanítók és tanárok is oktattak. Az iskolában elemi ismereteket és humán órákat adtak elő. A szabályzatot maga Nagy Mózes állította össze 1681-ben.
Nagy Mózes szekerével, zsákjaival nagyon gyakran gyűjtött és koldult ruhát, vásznat, posztót és élelmiszert növendékei részére. Az iskolát később bővítette, bentlakást is emeltek, addig a diákok családoknál laktak. Nehézséget okozott az is, hogy az olasz oktatók nem ismerték el a magyar nyelvet. Az 1690-es években a legjelentősebb katolikus tanintézetként működött Erdélyben, 16 évig működött Esztelneken, onnan Kézdivásárhelyre költözött. Nagy Mózes a papi teendői mellett, kiválóan helyt állt az iskola irányításában is.
Missziós útjai során 1709 februárjában megbetegedett, Zágonban hunyt el, földi maradványait, végakarata szerint a Kantai templomba vitték.
A Kézdivásárhelyi Nagy Mózes elméleti liceum diákjai és tanárai az Alsó esztelneki, temető melletti terecskén tiszteletük jeléül egy kettős emlékkopját emeltek az iskola alapító emlékére. A kopjafát István Sándor faragta, 1994-ben. Ugyancsak Nagy Mózes emlékére valamint az iskola fennállásának 300. évfordulójára helyeztek el márványtáblát, a felső iskola falán 1980-ban.
Az esztelneki temető bejárata mellett az első és második világháborús hősök tiszteletére emeltek emlékoszlopot.
A Művelődési otthon előtt látható a község Millecentenáriumi emlékkopjája, ezt Biró Gyula, Jancsó Zoltán és Köntzey József készítették 1996-ban.
A település központjában lévő emlékparkban áll az 1848-49-es hősök emlékműve, ezt Vetró András tervezte.
A Magyar államiság és kereszténység 1000 évfordulója tiszteletére kettős emlékkeresztet állítottak 2005 augusztusában. A kőből készített 3-as halmon álló 3 méter magas emlékkereszt hiánypótló szándékkal kapott helyet a díszparkban. A keresztek Biró Gyula helyi faragómester munkái.
Ugyancsak helytörténeti érték a ferencesek síremlékei. A zárda melletti temetőkertben helyezték el P. Benedek Fidél rendtörténész, az erdélyi ferencesek tartományfőnökének síremlékét, valamint annak a hat védtelenül elhurcolt vértanúnak az emlékkeresztjét, akiket a bevonuló románok magukkal vittek 1916-ban. A régi kolostorban több mint 200 esztendő alatt 37 ferences rendtag hunyt el, és nyugszik a rendi temetőben. A régi sírok eltűntek, de a ferencesek neveit három különálló sírkövön megőrizték.
Esztelneken érdemes meglátogatni a falumúzeumot is, Varga Katalin diákjai segítségével hozta létre, először az iskolában rendeztek kiállítást, majd az egyre gyarapodó gyűjtemény a helyi művelődési házban kapott helyet, ott működik ma is.
Esztelnek valóban gyönyörű természeti környezetben fekvő település. A házakig lehúzódó erdő pihentető sétákra, kirándulásokra, közösségi programokra ad lehetőséget, mindezt kristálytiszta levegőt biztosít. A barátságos környezetet, vendégszerető emberek lakják.
A visszanyert szabadság, az öntudatra ébredő közösségi érzés, amelyeknek Esztelneken történelmi gyökerei voltak, 1989 után azonnal célul tűzte ki az önállósulást. És ez 16 év után 2005 decemberében végre sikerült.
Varga Attila polgármester szerint sok követelménynek kell megfelelniük, de a legfontosabb célt: a lakosság életkörülményeinek javítását, az élhető Esztelnek megteremtését soha nem téveszthetik szem elől. Esztelnek ezer esztendős történelme alatt ezer érvet gyűjtött össze, hogy most bátran, kételyek nélkül vághasson bele az újbóli önálló életbe.
Esztelnek legértékesebb és legrégibb műemléke az alsó-esztelneki katolikus templom. A régi templomot még az Árpádházi királyok idejében építették, a későbbi bővítéssel és a stílus-jegyek változtatásával is a település legrégibb és legimpozánsabb épülete maradt a mai napig.
A Szent Simon és Júdás-Tádé apostolok védelmébe ajánlott templom Székelyföld erődtemplomai közé tartozik. Az 1332-es tizedjegyzék szerint az egyházközség János nevű papja 16 banálissal járult hozzá az egyházi intézmény fenntartásához. Ez azt jelenti, hogy az akkori idők egyik legjelentősebb egyházközségének volt a temploma. Az egyházközség kezdettől fogva három településből tevődött össze: Esztelnekből, Kurtapatakból és Csomortánból.
A történészek azt feltételezik, hogy a II. András által, 1224 táján idetelepített székelyeknek épült a templom, román stílusban. A feltételezést megerősíti a templomhajó északi oldalán lévő ívsora és az Árpádkori keresztelő kút, amelyek a XIII-XIV. századból származnak.
A mai templom külső több, XV. századra jellemző gótikus elemet őriz. 1958-ban fedezték fel és bontották ki a vakolat alól a gótikus ajtó és ablakkereteket, valamint a töredékesen megmaradt szentségfülkét, amelyen virágdíszes motívum látható. A diadalív felirata az első javítás időpontjának 1523-at jelöli meg.
A templomot kerítő falak, valamint a bejárati torony együttese érdekes keveréke a háromszéki és csíkvidéki templomokat körülvevő cinteremfalaknak. A templomtól különálló, a XIX. század első felében épített barokk, hagymakupolás torony háromszéki jellegzetességnek tekinthető, az alacsony lőréses cinteremfalak pedig a csíki templomokéhoz hasonlítható.
Az 1567-ben öntött esztelneki harangot Orbán Balázs is megemlíti a Székelyföld leírása című nagyértékű munkájában. 1635-ben újabb javításra került sor, akkor építették a ma is álló sekrestyét. A cinteremfal is feltételezhetően 1635 körül épült.
A szentély gótikus boltozatát az 1802-ben bekövetkezett földrengés után nem állították vissza. 1838-ban újabb földrengés sújtotta az épületet. A károkat 1839-ben javították ki. E két földrengés és az őket követő javítások jelentős mértékben megváltoztatták a templom külső és belső képét.
Az 1958-ban szakszerűen helyreállított templomot az 1977-es természeti katasztrófa ismét megrongálta. A lehullott vakolat alól freskótöredékek kerültek elő. Egyetlen figurális alak vehető ki tisztán: az áldó főpap.
A vázlatszerűen, erős kontúrral megrajzolt, vékony freskótechnikával készített falfestmény korát nem tudták meghatározni.
A töredékek a XVI. századra utalnak, a gelencei, kőröspataki festményekkel mutatnak rokonságot. A templom másik értéke, festett kazettás mennyezete, ez Szendrei József munkája 1786-ból.
Esztelnek másik építészeti értéke az egykori Szent György kápolna volt. A keresztény középkor egyik legkedveltebb szentje Szent György volt, Esztelnek is a vértanút tisztelők sorába tartozott, tiszteletére kápolnát emeltek. A kápolna építésének idejéről nincsenek pontos adatok, ami biztos, hogy 1648-ban már állt. A csúcsíves templomok virágzásának idejét figyelembe véve, valószínű, hogy a XV. században emelték. A kápolna közvetlenül a zárda déli oldala mellett állt, a későbbi zárdával összeépítették. A feljegyzések és visszaemlékezések szerint legfőbb ékessége az 1750-ben készült „Esztelneki Madonna” volt, amit a csíksomlyói Szűzanya szobrának mintájára készítettek, a kegytárgy az épület leégése után a futásfalvi kegytemplomba került. 1921-ben ugyanis minden a lángok martalékává vált.
1936-ban a sekrestyét nagyjából rendbe hozták, itt tartották a miséket. Később a zárda kertjében levő iskolát alakították át miséző helyé. A hívek örültek, hogy ismét templomuk van és szívből segítettek az újrakezdésben. Az új templomtorony 1980-ban készült.
Esztelnek egy ferences kolostorral is büszkélkedhet.
A szerzetesek 331 évvel ezelőtt jelentek meg Esztelneken, az első formásabb kolostort a Szent György kápolna mellett, fából építették fel. A földszintesen épült zárdából ma is tanúskodik egy feliratos gerenda: „Ez a ház épült nagyon tisztelendő Szebelébi Betalan úr erdélyi püspöki helynök pártfogásával 1690 október 1-én”. Az építkezést az esztelneki születésű P. Nagy János, az iskolaalapító Nagy Mózes testvéröccse vezette.
1678-ban a háromszéki protestánsok arra hivatkozva, hogy az erdélyi törvények szerint csak a csíksomlyói és mikházi kolostorokat engedélyezik, az esztelneki ferences barátok elűzését követelték. Mikes Kelemen háromszéki főkapitány – aki a ferencesek pártfogója volt – megvédte őket. A kőből épült emeletes zárda építése 1750-ben fejeződött be. Hamarosan kulturális központtá vált, gimnázium és bentlakás működött benne 50 éven keresztül, ahol a környékbeli gyermekek tanultak. Mivel a fiatalság nagy számban jelentkezett, szükség volt segítségre, paptanárokra. Itt építették az első állandó színházat, ahol a tanulók iskoladrámákat adtak elő. A zárda, a templommal együtt 1921. december 23-án leégett.
Minden értéke a könyvtárral és a kéziratokkal együtt a lángok martaléka lett. A romok helyén új épületet akartak építeni. A tervrajz elkészült. A zárda tagjai Kurtapatakon, a községi bíró házánál kaptak menedéket, majd nemsokára házat béreltek Esztelneken. Próbálkoztak a mentéssel, javítással de végül kilenc esztendővel az égés után a zárda elnéptelenedett. A zárda kertjét, földjét a falubeli gazdák használták. Az elköltözött ferencesek, egy harangocskát kivéve mindent magukkal vittek. Az egykori négyzetalakú zárdának csak a keleti részét építették újra, a templomot, melynek falai még álltak, lebontották, a harmincas években a tornyot is.
A régi zárdára egyedül az eredeti alakban fennmaradt kettős sekrestye emlékeztet, mely az épület legrégebbi része volt. Ma ebédlőül és konyhául szolgál. Az égésből megmenekült egy díszes sekrestye-szekrény, egy 17. századi oltár, valamint a már említett faragott gerenda. Még áll a templom északi fala, és a kőkerítés.
A kommunizmus ideje alatt nehéz életük volt a ferenceseknek. 1951 augusztusában egy nap alatt az összes erdélyi ferencest elfogták. 1956-ban kezdték lassan szabadon engedni őket, Esztelneken 13-an maradtak, a többieket más plébániákra vagy rendi templomokba helyezték. Ma egyetlen ferences atya, Páter Tarziciusz él a zárdában.
Esztelneken 2011-ig két iskola működött, ezeket a köznyelv alsó és felső iskolaként ismerte. Az ún. alsó iskolában működött a megyésítésig, a Polgármesteri Hivatal.
Falunk életében mindig fontos volt a kultúra, a hagyományok, nem véletlen, hogy a helyiek régi szokásaikat is megőrizték.
Húsvétkor szívesen megmutatják a vendégeknek, hogy kell megírni a hímes tojást.
Esztelneken meghonosodott a csángó tojásírás művészete, néhány család igazán különleges tojásokkal készül a húsvéti ünnepségre.
A tojásírás elengedhetetlen szerszáma, a kesice, ezt házilag készítik egy 10-15 cm hosszú, ceruzavékony botocskából és vékony csőből, amit általában piparézből csavartak. Minél vékonyabb a fémcső, annál szebben lehet vele írni, ugyanakkor a kesice írójába egy lószőrt is kell húzni, hogy a viaszt vékonyan, egyenletesen engedje a tojás felületére.
A méhviaszt megolvasztják és kevés kormot kevernek belé, hogy az írás szürke nyomát szemmel tudják tartani.
A tojás felületét először beosztják: hosszában két körvonallal négy cikkre, majd ezekre merőlegesen, egy vonallal összesen nyolc félcikkre osztják. Vannak olyan hímek, amelyeket további vonalakkal tizenhat mezőre kell osztani, nagy ritkán viszont akad olyan minta is, amelyet a teljes tojásra rajzolnak.
Az írás befejezése után a tojásoknak festőt készítenek. Régen növényi festőanyagot használtak. A festék a viasszal írt mintákat kivéve a tojások felületét pirosra festi. A festékből kivéve a tojásokat megszárítják és meleg, puha ronggyal áttörlik. A törlés eltávolítja a viaszt, és az írások a tojás felületén fehéren maradnak. Egy kis szalonnával átdörzsölve, a tojások fényesebbek lesznek, az öntözők legnagyobb örömére.
